még mindig én

hagyom,hogy a fények csak úgy elsuhanjanak maguktól,ebben a lusta délutánban,
nem változtatok meg semmit,elülök az ablakból és illatos vízbe áztatom lábam
és várom azt,amit már régen is vártam.

ne feledd,hogy én ilyen voltam,
aki nem volt a boldogtalan magány barátja,
nem bántotta egy idegen mosolya.
ugyanaz vagyok,akinek ismertél,
ugyanaz vagyok akit most is megismernél.

hagyom,hogy elillanjon a fáradt tavasz sóhaja,ebben a lusta délutánban,
nem öntöm rá a hideg téli gondolataim szelét,éljen tovább a fejembe zárva
és várom azt,amit már régen is vártam.

ne feledd,hogy én még mindig az vagyok,
aki nem boldogtalan ha csak a magány fogad,
nem fél, ha az idegennek boldogságot ad.
ugyanaz vagyok,akinek ismertél
ugyanaz vagyok,akit mindig is szerettél.