lehet,hogy csak én értem...

két oldalam van.nem vagyok két-színű,se két-elkedő...csak egy kicsit két-ségbe esett.

az egyik felemet mindenki látja.szeret,együtt érez,vidám,tud és él...egy életet tud élni.ezt az oldalt még éri a nap és még látja mindenki.de mégis éri a szél,esik rá eső és ragad rá sár és por.

de a nap felszárítja az esőt,a szelet meleg szellővé változtatja,bár a sarat csak rászárítja.kívülről ez nem mindig látszik de befelé már nem süt a nap.csak a szél fúj,fújja a port és jéggé fagyasztja a szél a reményt is.

tavasz van.a nap erős.én nem.a nap fog győzni.én nem.de nem is akarok.

leperzseli rólam a fájdalmat és a kétségbeesést.lehet,hogy ez jó is lenne nekem...mindenkinek.egyszer úgyis el fogok égni.és már nagyon várom,mert akkor már kívül belül fény lesz.

nem akarom többé,hogy csak sejteni lehessen mi van az árnyékban.fújja le a szél a felhőket a napról és érjen minket mindenhol a nap.akkor már talán tudni fogom melyik az igaz része a két oldalamnak és talán tudni fogom melyik félnek higgyek.talán ez a legfontosabb:melyik felemnek akarok hinni és melyiknek fogok?annak amit más lát vagy annak amit én és sokan mások is éreznek?ha én tudok szeretni,akkor más is.és akkor meg is hoztam a döntést.de lehet,hogy csak én vagyok képes ilyenre.más nem.akkor meg ez fura időjárás jelentés mind hiába volt.onnantól akkor már csak viharok kezdődnek...