Rövid mese jön. Élt egyszer egy szegénylegény, aki szerelmes lett a két faluval arrébb lakó virágárus lány szomszédjába, az almaárus lányba. (Mondjuk a virágos csaj szintén tetszett neki, de annak már volt pasija, valami szőke herceg.) Az almaárusnak is bejött a szegény srác, így hát összejöttek. Éltek boldogan, vagyis éltek volna, de a nem túl gazdag fiú egyszer csak bevallotta az arájának - estefele a konyhában -, hogy nem tetszenek neki az almái, mert azok túl kicsik, néha sárgák és elég kukacosak. Mondta erre a lány, hogy "rendben, de közben meg tök okos vagyok, szép is, és elég jó az ágyban, akkor most szívatsz ezzel az almaüggyel"? A fiú ettől függetlenül ragaszkodott hozzá, hogy a csaj cserélje le az almáit sokkal nagyobbakra - és pirosakra is -, mert azok finomabbak és dúsabb a levük. Erre kicsit felidegesítette magát az asszonyka és lazán ráborította kis almáit a hisztiző srácra. Az almás fejű srác nézett, mint a moziban, de az exét ez már egyáltalán nem érdekelte, csak annyit mondott: "Ha neked nem kellek szép arccal és tiszta szívvel, s egyfolytában azokkal a rohadt almákkal csesztetsz, akkor húzzál el innen a répaföldedre most azonnal, azzal a béna banánoddal együtt, melyet hónapok óta hiába próbálunk közösen meghámozni!" Így hát a fiú elment. Üres kézzel, a mezőre. Nem maradt se sárga almája, se érett. Mindegy, elrépázgatott hátralevő életében egyedül és kész. Ráadásul addig élt, míg meg nem halt. Kibírható befejezés. Andrea. Szólj te is a pasidnak, hogy szálljon le az almáidról végleg. Vagy mehet a répaföldre a banánjával együtt. Aztán ott majd beszélhet összevissza zöldségeket. Na.
Üdv,
Marco
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése